„Az építés tulajdonképpen lak(oz)ás.” Az építés elsődleges célja a földi lét alapfeltételeinek, a lak(oz)ás, az otthonlét lehetőségeinek megteremtése, így az emberek viszonya a helyhez és a térhez a lak(oz)áson keresztül válik értelmezhetővé. E viszonyrendszer minél teljesebb megismerésébe vonják be a hallgatókat tanszékünk oktatói, akik amellett, hogy a hazai építész szakma kiváló, díjakkal elismert alkotói, elkötelezettek az építészet integratív, művészeti, kulturális tevékenységként való gyakorlásának továbbadásában.
A lakóhelyek létrehozása – Martin Heidegger gondolataival összhangban – az építés elsődleges célja, de a lakóhelyekhez kapcsolódó elméleti és gyakorlati megközelítések azonban az építészet általános szintjén is értelmezhetők. Oktató- és alkotótevékenységünk, valamint kutatásaink a lakhatás témáján túlmutatnak a társadalmi felelősségvállalás, a gazdaság, a technológiai innováció, az építészet egésze, valamint a kultúra területeire. Az egyetemi képzés minden szintjén, a graduális képzéstől a posztgraduális képzésig feladatunknak tekintjük az aktuális kihívásokra érzékeny, reflektív gondolkodásmód fejlesztését, melyet a tanszék folyamatosan megújuló tematikái biztosítanak.
A Lakóépülettervezési Tanszék tevékenységét három műhely határozza meg. A
A Lakóépülettervezési Tanszék és annak három műhelye nyitott minden hallgató számára, a karon belül és kívül egyaránt, építészeti, művészeti és tudományos kapcsolódási pontokat keres, valamint partnereket invitál munkájába.
1871-ben, a magyarországi, egyetemi szintű építészképzés megindulásakor a Királyi József Műegyetemen már oktattak építészeti tervezést: volt tervezési gyakorlat stúdium, de a tárgynak nem volt önálló tanszéke. Már 1871-től kezdődően voltak lakó funkcióval kapcsolatos előadások és gyakorlatok a középítészet tárgyak, illetve a tervezési gyakorlatok keretében. Ez utóbbiak mindössze heti 5 óra kiméretben, Hauszmann Alajos és Steindl Imre vezetésével folytak. A hallgatók programként „kisebb építmények, lakóházak, kápolnák” tervezésével foglalkoztak, majd heti 8 órában „a lakház berendezése, a lakház kényelme, a szoba és a lakhelyiségek felosztása, a lépcsők mikénti alkalmazása, udvarok, homlokzatok kiképzése, villák, városi lakházak, bérházak tervezése” kapcsán kapnak feladatokat. A tervezésoktatás azonban nem vált külön a szerkezetek, a műtörténet, az építészeti alaktan oktatásától – ez csak az önálló tervezési tanszék létrejöttével vált lehetségessé.
Az építész szakosztály mind oktatói karában, mind a tantárgyak számát illetően is erőteljesen fejlődött, mégis csak 1926-ban létesült az első önálló tervezési tanszék, melynek élére Kotsis Iván nyilvános rendkívüli tanárt nevezték ki. Kotsis 1911-ben, diplomája megszerzése évében került az Újkori Építészet Tanszékre segédtanárként, egy év múlva adjunktussá nevezték ki, 1920-ban szerzett magántanári képesítést Az olasz renaissance építőművészet fejlődésének története című dolgozatával, majd 1928-ban lett a tervezési tanszék rendes tanára.
Kotsis Iván a másodévesek számára tartott előadást heti 2 óra kiméretben Lakóépületek tervezése címmel, illetve a harmadéveseknek tervezési gyakorlatot heti 10 órában. A negyedéves hallgatók szabadon választhattak tanszéket a tervezési gyakorlatukhoz, így az építészettörténeti és a rajzi mellett a tervezési tanszéket. Kotsis oktatói munkája mellett folyamatosan publikált a lakásépítés témakörében: 1932-ben jelent meg A korszerű lakás építésének problémái, 1937-ben a Lakó-épületek tervezése, 1941-ben a Javaslat a középpolgári és kiskeresetű családok lakásainak alaprajzi megjavítására, 1942-ben a Közép- és kislakások alaprajzi megoldásai bérházakban és A közeljövő lakásépítési programja, illetve a Sorházak alaprajzi megoldásai című munkája.
A II. világháború után hét tanszékkel indult újra a műegyetemi építészképzés, köztük volt az épülettervezési tanszék is Kotsis Iván irányításával. 1948-ban a politikai változások már az egyetemen is éreztették hatásukat: Kotsis három tanársegédjét, köztük fiát, ifj. Kotsis Ivánt eltávolították az egyetemről, 1949-ben pedig őt magát is felszólították a nyugdíjba vonulásra. Kotsis nyugdíjazásával egyidőben, 1948-ban és 1950-ben zajlott le az építész kar háború utáni első két reformciklusa, melynek keretében a tervezési tanszékek száma háromra nőtt, s az addig csak számmal jelölt, a tanszékvezetők nevével fémjelzett tanszékek elkülönült profilt kaptak: kialakult a Lakóépülettervezési, a Középülettervezési és az Ipari Épületek Tervezése tanszék.
Kotsis távozását követően Reischl Antal vette át a tanszék vezetését. Reischl 1948-ban került a Műegyetemre tanársegéd munkakörben, 1949-ben lett intézeti tanár, majd 1951-től tanszékvezető egyetemi docenssé nevezték ki a Lakóépülettervezési Tanszékre. Kandidátusi értekezését Lakás berendezés – családi ház tervezés címmel 1961-ben védte meg, ebben az évben egyetemi tanári kinevezését is megkapta. Reischl haláláig, 1978-ig vezette a tanszéket, oktatási módszerében folytatta a tanszék pragmatikus hagyományát, következetes és szigorú alapállásával a tanszéket a műegyetemi építészoktatás egyik alappillérévé tette. Lakóépületek tervezése című, 1973-ban megjelent tankönyve több évtizeden át a tanszéki oktatás meghatározó eszköze volt.
1978-ban egy évig Olasz Lóránt, a tanszék docense vezette a tanszéket, majd ezt követően Pongrácz Pál egyetemi tanár tíz évig tartó vezetői korszaka következett. A rendszerváltást követően, 1990-től szintén tíz évig Bitó János Ybl Miklós-díjas építész irányította a tanszék munkáját, 1995-ig egyetemi docensi beosztással, azt követően pedig egyetemi tanárként. Szemléletét a kotsisi hagyományok folytatása, erős humánum hatotta át. Nyugdíjba vonulását követően megírta a Lakóházak tervezése című tankönyvet, mely a lakóépületek tervezésével kapcsolatos egzakt ismereteket és tudnivalókat tartalmazza. A könyv nemcsak a tanszéki oktató munka egyik fontos eleme, de általános érvényű megállapításai, precizitása miatt tervezési kézikönyvként is használható. Bitó János később, professor emeritusként is éveken át az angol nyelvű képzést irányította.
2001-ben Kerényi József Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építészt, egyetemi tanárt nevezték ki a tanszék élére. Négy évig tartó tanszékvezetői időszakában megtartotta és erősítette a tanszékre jellemző józan és mértéktartó szemléletet, szakmai súlyával, elfogadottságával biztos hátteret teremtett a tanszéken folyó munkának. Kerényi vezetésével 1996-ban alakult meg a karon az Építőművészeti Doktori Iskola, melyet 2010-ig irányított. A tanszéket 2004-től kezdődően, tizenhárom éven át
2020-tól
