Replan – Innovatív megoldások városi lakásproblémákra

A tanszék, a Holcim Hungária Otthon Alapítvány és a Főváros összefogásával létrejött kutatási program keretében fenntartható és azonnal megvalósítható városfejlesztési terveket dolgozott ki közel 50 szakember, közgazdászok, építészek és szociológusok együttműködésével. Hat kritikus – alulhasznosított, leromlott állapotú vagy funkciójában nem megfelelő – fővárosi terület lakhatási gondjaira keresett választ a 10 hónapos REPLAN kutatás. A megoldás kulcsa az összefogás!

A kutatás érdekessége, hogy építészek, építészhallgatók, közgazdászok és szociológusok közösen dolgozták ki azt a 20, építészetileg, társadalmilag és pénzügyileg komplex tervet, amely a hasonló adottságokkal rendelkező területeket is figyelembe véve országosan több százezer ember életszínvonalát javíthatná nagy mértékben.

„Büszke vagyok arra hogy az Alapítvány működése következő lépcsőjeként egy olyan kutatást támogathatunk, melynek legfőbb értékét épp a szakmai összefogás adja. Úgy vélem, a Replan projekt ezzel a könyvvel nem ér véget,hiszen a kapott eredmények kellő támogatással megvalósíthatóak.” – mondta Richard Skene, a Holcim Észak-Duna Régió vezérigazgatója.
„Egy kicsit meglepetés is számomra, hogy egy építészeti témájú kutatásban ilyen mértékben megjelenik a közösségformálás szerepe. Ez a résztvevők szemléletének, a szociológiai kutatások eredményének és a piaci trendeknek egyaránt betudható és maximálisan összecseng az Alapítvány küldetésével.” – mondta el Márta Irén, a kutatást támogató Holcim Hungária Otthon Alapítvány ügyvezető igazgatója.
„A kutatás ötletgazdájaként remélem, hogy a kapott eredmények nem csak a résztvevők, de a Főváros számára is hasznos és a gyakorlatba átültethető tervekkel, javaslatokkal szolgálnak, melynek gyümölcsét a budapesti lakosság is élvezheti majd.” – Fegyverneky Sándor, Magyarország első országos főépítésze és a Holcim Hungária Otthon Alapítvány elnöke.

A kiválasztott ingatlantípusok, városi szituációk jól modellezik Budapest övezeti tagozódását és az ott jelentkező tipikus problémákat. Ennek megfelelően vizsgálják az 50/60-as és a 70/80-as években épült paneltípusokat, a családi házas övezeteket, a rozsdazónákat, az elhanyagolt belvárosi lakótömböket és a külterületi zöldmezős területeket. Bár a hat vizsgált terület elhelyezkedését és jellegét tekintve teljesen eltérő, a megoldások kidolgozásakor minden csapatnál nagy jelentőséget kapott a lakók összefogásán alapuló közösségek működése.

Az 1. csoport K. Theisler Katalin vezetésével a kertvárosok helyzetével Rákosmente területén keresztül foglalkozott. A terület vizsgálata és a problémák feltárása után a csoport javaslatokat tett közösségi csoportházak kialakítására, majd önkéntesek bevonásával tervet készítettek.

A 2. csoport Makrai Sándor vezetésével Budapest egyik külső családiházas övezetével foglalkozott (XVI. kerület, Ó-Mátyásföld). Az alacsony intenzív beépítésű javaslatokat negyedéves építészhallgatók dolgozták ki, a Kiskomplex tervezési tárgy keretében, az oktatók konzultációja és irányítása mellett.

A 3. csoport Varga Tamás vezetésével a rozsdaövezeti szociális rehabilitációval foglalkozott Újpest helyzetét vizsgálva. A kutatás negyedéves hallgatók részvételével, az oktatásba (Tanszéki Terv 3.) integráltan készült.

A 4. csoport Fülöp Gyula vezetésével panelrehabilitációval foglalkozott az Újhegyi Lakótelep példáján keresztül. A csoport belső átalakítást tervezett, a közterület fejlesztésével, az erkélyek bővítésével – innovatív és megfizethető megoldások formájában.

Az 5. csoport Dankó Zsófia vezetésével az az 50-es/60-as évek alacsonyabb intenzitású lakótelepeinek egyikén, a Gubacsi lakótelepen és annak környezetében észlelt problémákra keresett megoldást.

A 6. csoport Jancsó Miklós vezetésével egy Belső-Erzsébetvárosi gangos házból álló tömböt gondolt újra, és úgy alakították át közösségi házzá, hogy az udvar legyen a lakóegység, az utcai rész pedig a közösségi tér.

A kutatás eredményei könyv formában is megjelentek, a kiadvány digitálisan is elérhető.


MUNKACSOPORT
Gerőházi Éva, Hegedüs József, Perényi Tamás, Szemző Hanna, Varga Tamás, Ekler Dezső, Páricsy Zoltán, Egri István, Kovács Orsolya, Bakos Bátor;
1. csoport: K. Theisler Katalin, Babos Annamária, Paskuj Benedek, Somogyi Flóra;
2. csoport: Makrai Sándor, Vesztergom Ádám, Dankó Zsófa, Fehér Katalin, Neumann Péter;
3. csoport: Varga Tamás DLA, André Zoltán, Brósz Csaba Botond, Nagy Márton, Roth János, Kovács Vera;
4. csoport: Fülöp Gyula, Horváth Vera, Gara Olívia, Kovács Kata, Tönkő Andrea;
5. csoport: Dankó Zsófia, Pásztor Bence, Bajomi Anna, Erő Júlia;
6. csoport: Jancsó Miklós, Máthé Dóra, Nagy Zsolt, Sárkány Csilla


HALLGATÓK
Albert Anna, B. Tóth Dániel, Bedrossian Ádám, Benkovics Márk, Bélafi Károly, Cziczer Klaudia, Dénes Filip, Eisenberger Viktória, Gyovai Benjámin, Háda Ádám, Hegyi Anett, Kis Márta, Kosárkó Klaudia, Kosik Péter, Kovács Emese, Kovács Kornélia, Kovács Lili, Kristóf Imola, Kun Dávid, Kupi Benedek, Ladjánszky István, Lovas Lars, Lukács Jonatán, Máthé Virág, Müller Dóra, Pető Márton, Rakusz Liza Natasa, Sári Zoltán, Seidl Krisztián, Somogyi Adrienn, Szabó Boglárka, Szekér Ádám, Szél András, Sztavropulosz Nikolasz, Tavasz Kristóf Barnabás, Tóth Krisztián, Tóth Zsuzsanna, Zelenai Orsolya, Zsáry Noémi, Zsebők Dávid


KÖZREMŰKÖDŐK
Glatz Zsófia, Horogh Petra, Komlósi Bence, Koncz Péter, Lukács Zsófia, Csúsz István, Fekete Dániel, Kádár Piroska, Kiszel Nóra, Komlós Marcell, Kósa Balázs, Kóti Zsófia, Miklós Rita, Némethné Apáti Anna, Sáfián Fanni, Schlenker Ádám, Simor Máté, Szász Jolán, Tóth Andrea, Zafir Ibolya Indra


EGYÜTTMŰKÖDŐ PARTNEREK
Városkutatás Zrt., Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala – Városépítési Főosztály, Acnecom Kft., Közösségben Élni


TÁMOGATÓ
Holcim Hungária Otthon Alapítvány


WEB
Issuu


 

This site is registered on wpml.org as a development site.